Tisztelt Közgyűlés!

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 32. § (2) bekezdésének k) pontja szerint a települési képviselő a törvényben foglaltaknak megfelelően köteles kapcsolatot tartani a választópolgárokkal, akiknek évente legalább egy alkalommal tájékoztatást nyújt képviselői tevékenységéről.

A fenti rendelkezés végrehajtása érdekében az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 46. § (2) bekezdése előírja, hogy a képviselői munkáról szóló tájékoztatót a képviselőnek írásban be kell nyújtani a Közgyűlésnek.

A 2014. évi helyi önkormányzati választásokon a 8. számú egyéni választókerület mandátumát nyertem meg. Az alábbiakról szeretném tájékoztatni a választókörzetemet:

Hasonlóan a korábbi időszakhoz 2016-ban folytattam munkám az érdi Közgyűlésben, valamint a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságban, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottságban, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottságban.

A feladat továbbra is Érd Megyei Jogú város rövid és hosszabb távú életét meghatározó célok megvitatása és elfogadása volt, melyek közül kiemelkedő helyen szerepeltek a költségvetést, a város vagyonát, az intézményeket valamint a sport, oktatás, egészségügy és a szociális kérdéseket érintő előterjesztések. Fontos határozatok születtek az intézményfejlesztés, a közbiztonság, a hulladékgazdálkodás és a közterületek használata terén.

A város fejlesztése tekintetében továbbra is a Batthyány 2020 program megvalósítása jelentette a fő irányvonalat. A Közgyűlés munkájában minden évben ismétlődő feladatokon kívül, ebben az évben a Közgyűlés és a bizottságok napirendjén szerepelő előterjesztések zömét, ehhez a témakörhöz kapcsolódó döntések alkották. A program célkitűzéseinek megvalósításához, legtöbb esetben az elsődleges feladat, a projektekhez szükséges földterületek és ingatlanok biztosítása volt, melyeket a Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottsággal, sok esetben, rendkívüli üléseken tárgyaltunk.

Idén is lehetőségem nyílt a Duna part turisztikai és rekreációs fejlesztési koncepciójának előkészítési munkálataiban részt venni, melyben kiemelt hangsúlyt kapott az EuroVelo 6 kerékpárút nyomvonalának meghatározása. A turisztikai adottságok és lehetőségek maximális kihasználása tekintetében lényeges szempont, hogy mely érdi területen haladjon át. Fontos, hogy azt a lehetőséget, amit a Duna, a Beliczay sziget, a Magas-parti kilátó és a volt téglagyár területe ad, és amit ez idáig ez a város nemigen élvezett, valahogy próbáljuk megadni, mert az lehetővé teszi, hogy a városnak legyen köze a saját folyójához, és ez egy sajátos hangulatot és egyben gazdasági lehetőséget is, valamint életminőséget adhasson az itt élőembereknek. Nagy örömömre szolgál, hogy részt vehetek ebben a munkában, mert tudom, hogy Érd lakossága több évtizede vár arra, hogy rekreáció, kikapcsolódás, sport és egyéb szórakoztató szabadidős program kapcsán használhassa a Duna partot. Az ottani fejlesztések eredményeként, vállalkozások, munkahelyek jönnek létre, fejlődik az érdi gazdaság, valamint a helyi adóbevételek növekedése várható, melyek a város tovább fejlesztése tekintetében fontos szempont kell, hogy legyen.

Tevékenyen vettem részt a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában. Az Érdre érkező delegációk résztvevőivel minden alkalommal eszmecserét folytattunk a településeinken történtekről, valamint azokról az eseményekről, melyek városaink és országaink életét határozták meg az elmúlt időszakban. Az idei kerekasztal beszélgetés fő témáját a migrációval kapcsolatos előadások jellemezték. Testvérvárosaink delegáltjai, felszólalásokban saját településeik szemszögéből fejtették ki álláspontjukat a migrációhoz köthető eseményekkel és történésekkel kapcsolatban.

A VIII. választókerület lakóival a kapcsolattartást, nem fogadóóra keretében, hanem a [email protected] email címen vagy a 06/20/569-92-43-as telefonon történő egyeztetés után, amennyiben ez nem bizonyult elegendőnek, a helyszínre beszéltük meg, mivel az ok, amiért megkerestek az legtöbb esetben az otthonuk környezetével, vagy az odavezető úttal volt kapcsolatos.

Főként a közlekedést, az utak állapotát érintő, a közvilágítás, a köz és egyes magánterületek tisztasága, valamint a felszíni vízelvezetés témakörben tettek észrevételek.

Az utakon idén is inkább az időjárás okozta meghibásodások és a kátyúk kijavítása, a közlekedés balesetmentessé tételére adódott lehetőség. A magasabban fekvő területekről lezúduló víz, a nem szilárd burkolatú, valamint a mart aszfalttal ellátott utcákban okozott sok kárt. Esőzések után némelyik teljesen járhatatlanná vált. Ezek mielőbbi helyreálltásáról kellett gondoskodni. Amennyiben volt rá lehetőségem már az eső idején autóba ültem és jártam a választókerület utcáit, hogy meggyőződhessek arról, hogy a lezúduló csapadékvíz hol és milyen rongálásokat végez. A látottakról fényképeket készítettem, melyeket bejelentés mellékleteként, a mielőbbi helyreállítás érdekében, e-mail-ben továbbítottam az utak kezelője felé.

Az egyre sűrűbben előforduló viharos, nagy mennyiségű csapadékkal érkező esőzések idén is a bor nevű utcák környékén okozták a legtöbb gondot. Az árkok hiánya, vagy a meglévők meghibásodása miatt, ami főként a zárt átereszek dugulásával jelentkezett, több útszakaszt és ingatlant árasztott el a csapadékvíz. Ezért az Aszú utca, az Ászok utca, a Furmint utca, a Badacsonyi utca, a Kéknyelű utca, a Kármentő utca, de különösen a Bor utcában, minden eső után helyre kellett állítani az utak állapotát a biztonságos közlekedés érdekében. Az ÉKFI munkatársainak köszönhetően, ha nem is azonnal, hiszen a város más részein is rájuk hárultak a hasonló feladatok, az utak jól járhatóvá váltak.

A sok bosszúságot és gondot okozó helyzet felszámolása a tavalyi évben képviselői keretből már elkezdődött, mikor több helyen is átereszek cseréjére került sor. Ezeknek a munkálatoknak köszönhetően megszűntek az elöntések a Csanád utca és a Csongor utca mélyen fekvő telkein, valamint a Bor utca alsó szakaszán, de már akkor látszott, hogy az elkezdett munkát jövőre a felső szakaszon folytatni kell.

Ezért döntöttem úgy, hogy 2016-os képviselői keretet a Bor utca elkezdett vízelvezető árkainak befejezésére fordítom. Így a Tárnoki út és a Leányka utca között több mint 400 méter, beton vályúkkal bélelt, egybefüggő vízelvezető árok épülhetett meg, a keresztutcák átereszeivel és az ingatlanok kocsibejáróival együtt.

Megkezdődtek a munkálatok a Fürdő utcában, melyek első szakasza a régi ivóvíz fővezeték és egyes ingatlanok ivóvízbekötéseinek cseréje volt. A folytatásban a patakmeder betonelemekkel való kibélelése és lefedése, majd az úttest burkolása fog elkészülni.

Elkészültek a tervek az Ürmös utca rekonstrukciójához is. A kivitelezés a következő évben kezdődhet.

A következő időszakra előkészített és előkészítés alatt álló VEKOP és Modern Városok Programjában megvalósuló fejlesztések és felújítások.

·      a Tárnoki úti Napsugár óvoda teljes felújítása és energetikai rekonstrukciója

·      az Ürmös utcában a felszíni víz elvezetése és az út felújítása

·      az Ürmös utca és a Tárnoki út, valamint a Csaba utca kereszteződéseiben körforgalom építése

·      A Riminyáki út alsó szakaszán felszíni vízelvezetési problémák felszámolása

Az újszülötteknek baba-mama csomaggal, a 80-ik és a 90-ik életévüket betöltöttek számára, a helyi rendeleteknek megfelelően, az önkormányzat ajándékcsomaggal kedveskedik. Ezek eljuttatása a címzettekhez, lehetőség teremtett számomra a választókerület lakóival való kapcsolatfelvételre. Az érintettek, illetve az újszülöttek hozzátartozói jó néven vették, hogy saját képviselőjük személyesen keresi fel őket ennek kapcsán. Ilyenkor a köszöneten kívül, a beszélgetések során, olykor problémák is előkerültek, melyeknek megoldásában a segítségemet kérték.

A lakosok jelzésére, a hivatal dolgozóinak közreműködésével, valamint az ÉKFI munkatársainak segítségével, akiknek hozzáállása mindig segítőkész volt, rengeteg ügyet sikerült megoldani. Ennek ellenére az elkövetkező időszakra is maradt bőven elvégezendő feladat, melyek megoldását a jövőben is folytatni akarom.

Érd, 2016. december 02.

Demjén Attila